· Kirakat dekoráció tervezésénél figyelembe kell venni, hogy promóciós, vagy hosszú távú megoldást szeretnénk-e? Az első esetben 1 év, a második esetben 3-5 év az az időtáv, amelyhez jó minőségű anyagok ajánlhatóak.
· A kirakatok fólia dekorációi digitális nyomtatással vagy plottervágással készülhetnek, de a két eljárás akár kombinálható is.
· A grafika tervezésénél azt kell figyelembe venni, hogy az adott kirakatot milyen távolságról fogják a legtöbben figyelni: ez a grafika helyes méretének megtalálása miatt fontos.
· +10 ⁰C alatt nem javasolt az öntapadó fóliák kihelyezését, a ragasztóanyagok tapadásának hiánya miatt.
· Dekorálni csak tiszta, lehetőleg pormentes felületen szabad.
· Figyelni kell arra, hogy visszaszedhető alapanyaggal dolgozzunk, kirakatok dekorálása esetén ugyanis általában nem örökre szól a kihelyezés.
· A grafika tervezésénél ügyeljünk arra, hogy a kirakatüveg maga úgy működik, mint egy sötét alapszín, ezért kerüljük a sötétebb árnyalatok alkalmazását, egy-egy szín tervezésekor inkább a világosabb árnyalatok felé menjünk.
· Ha a grafikánk több kisebb, nem pedig egyetlen egységes képből áll, gazdaságos megoldás egy menetben, víztiszta fóliára nyomni az egészet, ilyenkor az egyes színes képek alá fehér alányomással dolgozhatunk – ezáltal a színek élettel-telik és teltek lesznek.
· Kirakat dekoráció tervezésénél figyelembe kell venni, hogy promóciós, vagy hosszú távú megoldást szeretnénk-e? Az első esetben 1 év, a második esetben 3-5 év az az időtáv, amelyhez jó minőségű anyagok ajánlhatóak.
A kirakatok fólia dekorációi digitális nyomtatással vagy plottervágással készülhetnek, de a két eljárás akár kombinálható is.
A grafika tervezésénél azt kell figyelembe venni, hogy az adott kirakatot milyen távolságról fogják a legtöbben figyelni: ez a grafika helyes méretének megtalálása miatt fontos.
· +10 ⁰C alatt nem javasolt az öntapadó fóliák kihelyezése, a ragasztóanyagok tapadásának hiánya miatt.
· Dekorálni csak tiszta, lehetőleg pormentes felületen szabad.
· Figyelni kell arra, hogy visszaszedhető alapanyaggal dolgozzunk, kirakatok dekorálása esetén ugyanis általában nem örökre szól a kihelyezés.
· A grafika tervezésénél ügyeljünk arra, hogy a kirakatüveg maga úgy működik, mint egy sötét alapszín, ezért kerüljük a sötétebb árnyalatok alkalmazását, egy-egy szín tervezésekor inkább a világosabb árnyalatok felé menjünk.
· Ha a grafikánk több kisebb, nem pedig egyetlen egységes képből áll, gazdaságos megoldás egy menetben, víztiszta fóliára nyomni az egészet, ilyenkor az egyes színes képek alá fehér alányomással dolgozhatunk – ezáltal a színek élettel-telik és teltek lesznek.
· Ha a grafikánk tudatos célja az, hogy kevésbé élénk, kevésbé átlátható, vagy éppen „opálos” hatású legyen a kirakat, abban az esetben fehér alányomás nélkül kell dolgoznunk.
· Ha olyan helyen kell dekorálnunk, ahol a kirakat vandalizmus veszélyének van kitéve, rakható a nyomat belülről is, de csak abban az esetben, ha az üvegfelület nem sötétített vagy bevonatos.
· A másik megoldás erre a problémára az, hogy „anti-graffity” bevonattal látjuk el a kirakatot, így védve azt a rongálástól.
· Amikor fontos az, hogy belülről megmaradjon a kirakat teljes átláthatósága, a perforált ablakfólia (one-way vision fólia) a legtökéletesebb megoldás. Speciális kialakítása révén kívülről a grafika látszik, és semmilyen betekintést nem kapunk az adott épületbe, belülről viszont tökéletesen kilátni.
· A standard víztiszta fólia nevével ellentétben nem 100 % -ban látszik át, a figyelmes szemlélő számára látható, hol fedtük vele az üveget. A piacon mára azonban már elérhetőek azok a speciális, 100 % – ban átlátszó változatok, amelyek felhelyezésekor valóban nem látszik, hogy hol van fólia, hol nincs.





















































































