Béflex

Vizuális kommunikáció mesterfokon!

A budaörsi Kincskereső Óvoda támogatása BÉFLEX termékekkel és anyagiakkal

hétfő, augusztus 29th, 2011

Közismert tény a rendezett, igényes és kreatív környezet kialakításának fontossága a kisgyermekek nevelésében. Sajnos napjainkban a bölcsődék, óvodák sokszor küszködnek anyagi gondokkal, nem ritkán nehézségekbe ütközik a megfelelő környezet kialakítása – különösen akkor, ha helyileg sem a legkorszerűbb épületben kényszerülnek kialakítani egy-egy intézményt.

Így van ez a budaörsi Kincskereső Tagóvoda esetében is, akik bár egy árnyas, szépen kialakított és karban tartott kertes családi házban működnek; a területen található kisebb tároló épület állapotának feljavítására nincs lehetőségük.

Pedig a terület azért is fontos számukra, mert az előtte elhelyezkedő tér ad helyet az óvoda ünnepi rendezvényeinek, a megnyitóknak és évzáróknak: az óvodavezető elmondása szerint az ekkor készülő képek nem épp festői hátteréül szolgált ez az épület.

Ezt a problémát orvosolta most a BÉFLEX egy praktikus; többször felhasználható PVC molinó megalkotásával. Az óvodát már régebb óta támogatjuk – meséli Kiszely Ildikó, irodavezetőnk és az ötlet kitalálója. A gyártásunkban keletkező hulladékainkat válogatjuk, a még felhasználható anyagokat értékesítjük – az ebből befolyt bevételeket pedig az óvoda számlájára utaljuk. Azért praktikus ez a megoldás, mert részünkről szinte csak egy kis extra odafigyelést és szervezést kíván, ugyanakkor ezzel az odafigyeléssel a környezetünket is óvjuk. Az óvoda számára minden támogatásnak van helye, nagyon örülnek a segítségnek.

Az óvoda vezetőjével való találkozások során merült fel, hogy a BÉFLEX néhány saját gyártású kiegészítővel is sokat segíthet az óvoda rendezettebb, kreatív megjelenésében: a bejárat felett elhelyezett kerek óvodai logó, az oldalfalon található kisebb molinó, illetve a fent említett nagyobb (4,5 x 2,5 méteres) molinó elkészítésével járultunk ehhez.  Érdekesség, hogy a kicsik saját rajzaiból grafikusunk tervezte meg a gyönyörű, háttérként alkalmazható molinót, amely már az idei évnyitó fényét emeli majd. A koordinálást Ildikó, a gyártást a BÉFLEX Grafika Kft. munkatársai végezték a nemes cél megvalósítása érdekében.

A BÉFLEX Grafika Kft. látványos, a korai reneszánszot idéző nyomataival vett részt a Borgiák című amerikai szuperprodukcióban, melynek magyar berendezőjét Emmy-díjra jelölték

kedd, augusztus 23rd, 2011

„A televízió Oscarjaként emlegetett Emmy-díjra jelölték Varga Juditot, a Borgiák – a bűnös család berendezőjét látványkategóriában. A kanadai-ír-magyar koprodukcióban készülő sorozat nagy részét Magyarországon forgatták, főként az etyeki Korda-stúdióban, valamint egyéb budapesti, komáromi és soproni helyszíneken.

A sorozat a nyugati reneszánsz virágzásának, valamint az új világ felfedezésének idején játszódik. 1492-ben, VIII. Ince pápa halálának estéjén kezdődik Rómában, bemutatja a pápaválasztás folyamatát, majd az egyháztörténet által máig a pápaság legsötétebb alakjaként számon tartott Rodrigo Borgia, azaz VI. Sándor pápa és családja életútját.

A magyar forgatási helyszíneken túl Varga Judit, látvány- és díszlettervezőnek köszönhetjük a kor hiteles bemutatását. 35 fős csapatával dolgozott a Borgiák díszletein, a bútorok, járművek, szobrok, kiegészítők, apróságok mind az ő munkáik közé tartoztak. A díszletek 80%-át legyártatták, hiszen boltokban nem találni reneszánsz berendezést, több hónapra bérelni pedig túl költséges lenne.”

Egy ilyen volumenű szuperprodukció esetében fontos az, hogy legyenek olyan helyi cégek, akik képesek időben és nagyon jó minőségben reagálni akár a filmszakma kihívásaira is. Azzal a döntéssel, hogy a filmet itt nálunk, Magyarországon forgatták, több helyi beszállító is lehetőséghez jutott: a BÉFLEX Grafika Kft. például a látványtervezői csapat munkáját segítette a falak, a padlózat, valamint a mennyezetek kor- és élethű megjelenítésében. A XV. századi kora reneszánszot idéző freskók, különleges burkolatok és korhű anyagok digitális nyomtatással készültek nagyformátumú nyomdagépeinken; ezek folyamatos szállítását kellett megoldanunk.

 

Alapvető szempont volt a tökéletes minőség, valamint a pontos időbeli teljesítés is, hiszen sorozat forgatásáról lévén szó a bevett gyakorlat szerint 2 részenként került sor a forgatásokra, így szoros időbeosztásban kellett dolgoznunk. A nyomatok különféle alapanyagokon: padlómatricákon, tapétákon, textileken, táblanyomtatással készített felületeken, PVC ponyvákon ugyanolyan hatású és minőségű végeredménnyel jelentek meg munkáinkon.   

Büszkék vagyunk arra, hogy több más, hazai céggel együtt a BÉFLEX Grafika Kft. a felhasznált alapanyagok, technológiák és legfőképpen a szolgáltatás minősége miatt is megbízható partnere volt egy világszínvonalú produkciónak. Kiváló teljesítésünkkel, szupergyors szállításainkkal Ügyfelünk is teljes mértékben elégedett volt, így a már folyamatban lévő Borgias II. produkcióban is számítanak ránk, jelen pillanatban is van ezzel kapcsolatos futó munkánk: több száz négyzetméternyi, táblanyomtatással készített, kézzel vakolt stilizált freskó készül épp a BÉFLEX Grafika Kft. nyomdájában.    

Az Olajterv Zrt. új recepció grafikája: művészet és digitális technológia

péntek, augusztus 19th, 2011

Nemrégiben készült el a BÉFLEX Grafika Kft. közreműködésével az Olajterv Zrt. székházának modern, lendületességet sugárzó recepció dekorációja. Sokak véleménye szerint napjaink irodáinak minimál stílusa, a ridegebb színárnyalatok gyakori alkalmazása elidegenítően hathat mind az odalátogató ügyfelekre és üzleti partnerekre, mind az ott dolgozókra is.

Érdemes figyelni ezekre a véleményekre, hiszen egy kellemesebb, esztétikusabb, barátságosabb környezet akár még az ott dolgozók napi munkájára is pozitív hatással lesz.   

Kiváló példa erre az Olajterv Zrt. választása: ők Kulinyi István kortárs grafikus progresszív, magával ragadó alkotását használták erre a célra. A színvonalas dekoráció saját arculatuk, küldetésük „névjegyeként” is értelmezhető: hagyományos értékekre támaszkodó; innovatív célokat magas színvonalon megvalósító helyen járunk. 

A dekoráció a művész alkotásának digitális nyomtatásra történő adaptálása után került feldolgozásra nagyformátumú nyomdagépünkön, ezt követően a nyomat tapétaként került a falfelületre.  

 

Egy-egy hasonló megoldás akár már kis költségráfordítással is kreatív, hatásos eredményt hoz. Az alapanyagok és technológiák széles skálája áll rendelkezésünkre, így mindig testreszabott, a vevő igényeinek leginkább megfelelő dekorációs ötlet kerül kivitelezésre. Ha felkeltettük érdeklődését, Csernecki Nóra kolléganőnk szívesen áll rendelkezésére: csnora@beflex.hu

Ügyféltér: design és márkaépítés

hétfő, július 25th, 2011

A GROUPAMA GARANCIA Biztosító ügyfélszolgálati irodáit lépésről lépésre megújítja, az idei évtől kezdve.  A koncepció alapja a cég francia fiókhálózatának világát követve – egy fiatalosabb, nyitottabb, modernebb, ugyanakkor otthonos arculatú térkialakítás volt – amely újszerű megjelenést jelent a hagyományos pénzintézeti megjelenéshez képest, és kellemes, nyitott környezetet biztosít az ügyfélkapcsolatok kezeléséhez.

Itthon a helyzetet az is alátámasztotta, hogy bár a 2009-ben GROUPAMA GARANCIA márkanévre váltó biztosítóhálózat arculata jól definiált, felismerhető és arculati jegyei ennek megfelelően ismertségnek is örvendenek – mindez eddig még nem tükröződhetett az irodák belső térkialakításán. A fiókhálózat kültéri arculati átalakulását követően (amely cégünk közreműködésével zajlott) a Biztosító a belső ügyfélkiszolgáló terek megújítását és minőségi váltását tűzte ki célul.

Cégünk 20 éve standard és egyedi reklám- és marketingeszközök gyártója, tervezője. Számos nagy, komplex fiók- és bolthálózatot érintő arculatváltás a mi segítségünkkel ment végbe itthon és külföldön egyaránt. 3D formatervezőink a szervezeten belül egy speciális szegmenssel (tárgy- és tértervezés) foglalkoznak, kitágítva ezzel cégünk eredeti portfólióját. Tervezőcsapatunk munkáinak egyik emblematikus ismertetőjegye éppen a gyártással való nagyon szoros kapcsolatból adódik: a koncepció minden esetben gyártható, a végproduktum megjelenésében így mindig a megtervezett látvány élethű megvalósulása. Ehhez kapcsolódik még a praktikum, mely szintén designereink folyamatos célkitűzése.

A másik sajátosság az a nagyon kreatív látásmód, ahogy tervezőink egy-egy cég arculati kézikönyvében definiált statikus elemeket „átemelik” a tértervezés folyamatába: ezáltal újszerű módon a térben is életre keltve az adott cég megjelenését, arculatát, lényegét, üzenetét a betérő ügyfelek számára is jól azonosítható módon. Így válik a design a marketingkommunikáció egyik leghatásosabb közvetítőjévé.

A GROUPAMA GARANCIA Biztosító bizalmat szavazott nekünk az itthoni koncepció komplett megtervezésére.  Ilyen esetben ahány fiók, annyiféle méret és elrendezés. A tervezés kiinduló alapja egy fiktív tér – amely standard kialakításával a lehető legjobban az egyes fiókokra szabható majd az egyedi kivitelezések során.

A design koncepció egyik meghatározó eleme – ügyfélszolgálatot működtető megrendelő lévén – maga az ügyfélpult megtervezése volt. Ebből háromféle méretváltozat készült, melyek formailag is hasonlóak – így minden irodába a legjobban illeszkedő változat kerülhet.

Fontos szempont volt a tervezéskor a korábban már említett praktikum is: designerünk az irodát idéző munkaeszközök: faxok, printerek, számítógépek, billentyűzetek, stb. a lehető legkisebb mértékben legyenek szem előtt az ügyfél számára – ugyanakkor elérhetőek maradjanak a zavartalan munkavégzéshez. Így ezek külön erre a célra kialakított tároló egységekbe kerültek.

 

Az iratok elrejtése céljából szintén jól működtethető irattároló szekrényeket terveztünk – az irodák méretbeli differenciáit kiküszöbölendő ezeken többféle ajtó megoldást alkalmaztunk: szárnyas, tolóajtós és nyomásra működő változatokat. A bútorok belső kialakításait pedig a biztosító adminisztrációs, irattárolási és ügyfélszolgálati igényeinek megfelelően alakítottuk ki.

A koncepció meghatározó eleme volt még az ügyfélteret a tárgyalóktól elválasztó üvegfal dekorálása nyomtatott öntapadós fóliával – ennek mintázatát is mi terveztük, az arculati színekből építkezve. A dekorált üvegfal egyszerre biztosítja így a nyitott térérzetet és a személyes tanácsadáshoz megfelelő szeparáltságot. Ezen kívül minden, az adott városrészt szolgáló irodába került egy nyomtatott tapétával dekorált falfelület, melynek érdekessége, hogy mintázata irodánként más és más: az adott város vagy kerület meghatározó, jellegzetes épületének sziluettjét jeleníti meg. A plasztikus kialakítású, festett céglogók és feliratok is a márka egységes megjelenését támogatják az irodákban.

További kiegészítő elemek: egyedi állólámpa, fali POS eszközök tárolására szolgáló egységek, álló és függesztett kirakati plakáttartó elemek, portál matricák tervei is születtek a projekt folyamán.

 

Tervezőnk javaslatot tett a burkolatok, belső kárpitok anyagára is, „padlótól plafonig” egészében megálmodva a koncepciót – melynek része a dekoratív, légiesség érzetét keltő, plafonon futó fríz, amely a falfelületet üveggel lezáró réteg által teszi könnyedebbé a teret.

A koncepciótervek az ügyféllel való folyamatos egyeztetéssel jöttek létre, az első körös változatok bemutatása után teljes bizalmat kaptunk a munka folytatására.

DESIGN pályázat főiskolai hallgatók részére

szerda, június 29th, 2011

A környezettudatosság jegyében

szerda, június 8th, 2011

 

Idén júniusban, belső kezdeményezésre indult el a folyamat, melynek eredményeképpen létrehoztunk házon belül egy saját Zöld Pontot. A kezdeményezés irodavezetőnk, Kiszely Ildikó nevéhez kapcsolódik, aki őszintén szívén viseli a környezettudatosság kérdését. A digitális nyomdánkban keletkező hulladékok típusonként történő szétválasztásának, a még hasznosítható anyagok elszállíttatásának koordinálása is nevéhez fűződik, ennek folytatása a Zöld Pont; ami elsősorban az irodai munkafolyamatok, illetve a mindennapok során keletkező hulladékok szelektált gyűjtésére ad módot. Ildikó szerint egy kis odafigyeléssel mindenki tehet a környezetért – a nálunk kialakított hely erre ad lehetőséget, emlékeztetve kollégáinkat pl. arra, hogy a PET palackokat tömörítés után külön tárolóba helyezzék, vagy éppen a kimerült elemeket hozzák el ugyanerre a gyűjtőpontra, ahol egy speciális gyűjtőedény is elhelyezésre került. Cégünk minden területen, egyre inkább odafigyel azokra a folyamatokra, amelyek környezetünk megóvását célozzák, hiszen ez olyan téma, amely minden felelős gondolkodású céget, kollégát joggal foglalkoztat manapság.  A Zöld Pont dekoratív megjelenésével kollégáink körében is nagy sikert aratott, bízunk abban, hogy kihasználtsága a hétköznapokban is folytatódik majd.

POP rejtelmek: Mit, mivel és hogyan? Gyakorlati tréning a POPAI szervezésében a BÉFLEX-nél

kedd, június 7th, 2011

A POPAI szervezésében 2011. június 23-án kerül első alkalommal megrendezésre az a praktikus, gyakorlati hasznot hozó tréning, amelynek helyszíne az idén fennállásának 20. évfordulóját ünneplő BÉFLEX.

A teljes napot kitöltő előadás számos neves hazai gyártó cég munkatársainak nevéhez fűződik, célja pedig az, hogy olyan gyakorlati, praktikus tanácsokkal lássa el a jövőbeli megrendelőket, amelyek aztán a hétköznapokban anyagi és erőforrásbeli megtakarításokat, kézzelfogható eredményeket hoznak majd számára.

Jelentkezni a POPAI – nál lehet.

info@popai.hu

ildiko.katai@popai.hu

A Szépművészeti Múzeum új molinói

kedd, június 7th, 2011

A BÉFLEX Grafika Kft. számos múzeum és kiállítás beszállítója, jó minőségű, nagy méretű digitális nyomatok előállítójaként. Többek között a Szépművészeti Múzeum is időről időre minket választ, amikor új tematikájú kiállításairól tájékoztatja látogatóit. A nyomatok nálunk készülnek, majd ugyanitt történik konfekcionálásuk is. Cégünk a kihelyezésben is segíti ügyfeleit, alpintechnikát igénylő helyszínek esetén is állunk partnereink rendelkezésére!

Interaction Architecture 2011 / Austria / Hungary kiállítás a BÉFLEX Grafika Kft. támogatásával

kedd, június 7th, 2011

 

Többek között a BÉFLEX Grafika Kft. is támogatta annak a szakmai jellegű civil kezdeményezésnek a létrejöttét, amelynek célja fiatal magyar és osztrák építészek szakmai-kulturális kapcsolatainak bemutatása és előre mozdítása.

 A program „Interaction Architecture 2011 / Austria / Hungary” elnevezéssel azt a célt tűzte ki maga elé, hogy az általa kiírt építészeti pályázat és egy a két országban bemutatkozó vándorkiállítás létrehozásával biztosítsa, hogy a két ország építészei közösen mutatkozhassanak be és közösen képviselhessék a határon átnyúló kapcsolatokból fakadó értékeket. A projekt védnökségét Dr. Szaló Péter úr, a Belügyminisztérium településrendezési és építésügyi helyettes államtitkára vállalta. Szakmai támogató a Magyar Építőművészek Szövetsége és az osztrák Zentralvereinigung der Architekten építész szervezet.

A kiállítás mintegy 42 m2 nyomtatott PVC molinó felületen jelent meg, ennek kedvezményes áron történő kivitelezését a BÉFLEX Grafika Kft. vállalta magára.

22 Vodafone üzlet teljes átalakítása egy hónap alatt

szerda, április 20th, 2011

 

A Vodafone tavaly év végén hirdette ki pályázatát boltmegújítási projektjének kivitelezésére, amelyre január közepéig adhatták be pályázataikat az indulók. Ezt követően egy E-tender következett, amelyet a BÉFLEX Solutions csapata nyert meg. A Shop Refresh program minden működő Vodafone márkaboltot teljes körűen érintett; így országszerte 22 üzlet komplett átalakítására került sor. A projekt a szerződéskötést követően, március elején indult – és mára már tulajdonképpen be is fejeződött.   

A munka kivitelezésére 1 hónap állt rendelkezésre úgy, hogy a boltokban folyó munkálatokat csak éjszaka végezhették kollégáink, hiszen az átalakítás idejére egyetlen üzlet sem zárt be. Egy üzletre maximum 2 éjszaka állt rendelkezésre úgy, hogy eközben a boltok akadálytalan napközbeni nyitva tartását kellett tudnunk garantálni!

A feladatot csapataink és a folyamatok gondos szervezésével oldottuk meg – sokszor az ország 2-3 legkülönbözőbb pontján is párhuzamosan dolgozva. Éppen az ilyen jellegű kihívások azok, ahol a BÉFLEX kiemelkedő teljesítményt tud nyújtani, hiszen a rendelkezésünkre álló gyártóbázis a digitális óriásnyomatok és öntapadó fóliák elkészítésétől a komplexebb, műszaki kivitelezésekig rendelkezésre áll. Ehhez kapcsolódik a tapasztalt humán erőforrás, amely a feladatok teljes folyamatát szakszerűen bonyolítja.  Számos terület kapcsolódik egy ilyen komplex feladat megvalósításába: a kreatív design tervek alaprajzokra és boltkategóriákra történő adaptálása, mutálása a grafikusok, operátorok asztalán történik. Ezt követően zajlik a vinyl fóliák és egyéb beltéri kommunikációs eszközök digitális nyomtatása, laminálása, vágása, melyet maga a dekorálás követ. Szerepelt még a kivitelezésben plexi állványok gyártása és installálása, bontási, kárpitos, villanyszerelő és bútoros munkálatok elvégzése.

De a mi feladatunk volt az üzletekben alkalmazott műszaki berendezések beüzemeléséhez szükséges feltételek biztosítása is. Hogy mindez magas színvonalú, időben leszervezett és hatékony legyen, kiemelkedő és odaadó projekt menedzsment munkát igényelt.  Emellett Ügyfelünk válláról még az olyan terheket is levettük, mint más (a kommunikációs tartalomért felelős csapat, vagy a biztonságtechnikai csapat) kivitelezőkkel történő munkafolyamatok összehangolása, a velük való folyamatos kommunikáció és egyeztetés. Illusztrációink és Ügyfelünk visszajelzései is azt mutatják, hogy feladatunkat a tőlünk megszokott magas színvonalon hajtottuk végre.