Béflex

Béflex – a reklámkivitelező!

Djuice Cafe

 A BÉFLEX ismét sikerrel vette az akadályt egy komplex, tervezéstől a kivitelezésig és telepítésekig minden lépést magába foglaló Djuice pályázat megvalósításában.

A megrendelő pályázati kiírásában többet szeretett volna egy hagyományos eladáshelyi szigetnél: olyan „találkozási pontot” a hazai bevásárlóközpontokban, amely nyitott, hívogató az ügyfelek számára; kávézóként alkalmas a vendéglátásukra, emellett interaktív módon mutatja be a legújabb termékeket és szolgáltatásokat. Az elkészült tervnek a megrendelő arculati elemeiből építkezve kellett egy olyan dinamikus, fiatalos, áttekinthető és modern hangulatot közvetítenie, amely a bevásárlóközpontok belső tereinek formai világába is illeszkedő alkotás.

P6240011

 A fentieken kívül számos más paraméterhez is alkalmazkodni kellett már a tervezés szakaszában: így a viszonylag kis, 15négyzetméteres alapterületen kialakítandó 3 munkaállomás mellett a vendéglátás eszközeinek (hűtő és kávéfőző gép), plazma televízióknak és média lejátszóknak, álló displayre helyezett laptopnak is helyet kellett találni úgy, hogy az ne menjen a tér átláthatóságának a rovására. A kioszkoknak kivülről teljesen zárható kialakításúnak kellett lenniük, belülről szintén zárható tároló helyiségekkel.

 

Tervezőcsapatunk a fentiek alapján több tervváltozatot is készített; az első körös – cégünkön belüli elbírálást követően – két kiválasztott terv került benyújtásra – ezek egyike azután a versenytársakat megelőzve toronymagasan nyert: minden oldalról figyelemfelkeltő megjelenésével, innovatív design-jával. Kívülről jól látható világító djuice és Cafe feliratok is elhelyezésre kerültek, a kioszk felülről áttetsző műanyag lemezzel zárt, így az átriumos plázákban a magasabb szintekről is impozáns látványt nyújt. A zárhatóságot könnyen kezelhető tolóajtókkal oldottuk meg, mely nyitott állapotban az átláthatóságot szolgálja. A prototípus elkészítését 1 hét leforgása alatt kellett megvalósítanunk.

P6240003

A tervezési folyamat azonban ez alatt és ezt követően sem zárult le. Az elfogadott koncepció gyakorlati megvalósításáig a megbízó folyamatos visszajelzéseit, felmerülő igényeit figyelembe véve alakult a projekt, illetve az egyes helyszínek egyedi adottságait, sajátosságait is adaptálni kellett a végső forma kialakításához. Menet közben olyan – nem elsődlegesen profilunkba illő problémákra is megoldást kellett találnunk, mint pl. a fokozott áruvédelem biztosítása.

 

Prototípusunk elfogadását követően indulhatott az a megfeszített csapatmunka, mely során 3 hét alatt 11 helyszínre telepítettük sikeresen a kioszkokat. A projekt kiemelkedő példája volt számunkra a „házon belüli” konstruktív együttműködésnek, a forma- és gyártmánytervező, valamint a gyártást végző részlegek folyamatos együttgondolkodásának. Az összeállítást és szerelést végző csapatok is számos kihívással szembesültek, hiszen az egyes kioszkok teljes telepítését és komplett szerelését egyetlen éjszaka kellett véghezvinni az egyes helyszíneken. Ennek összehangolása, illetve a bevásárlóközpontok üzemeltetési részlegeivel való folyamatos, körültekintő egyeztetés a projektmenedzsment feladata volt.

P6240008

Az akadálymentesített kioszkok tervezett élettartama viszonylag hosszú, 3 évig kell garantáltan működniük a kihelyezett szigeteknek, így vidám, figyelemfelkeltő megjelenésükben országszerte több helyszínen is sokáig módjukban áll majd gyönyörködni az ügyfeleknek.

Leave a Reply